TŰZÍRÁS
- nehéz időkben-
1.
Ősz volt? Vagy nyár?
Pontosan nem tudom ma már,
hogy merről fújt a szél:
a hegyek vagy a tengerek felől?
Csak azt láttam, hogy az éj szerte-dől,
s a városszél, mint kéklő kaszaél
belevillant a bíbor pirkadatba,
s nagy, tiszta tűzbe írta a neved,
aztán dalomat viharba kavarta
a beszakadt ég bábeli harangja,
s szemem tükréből elvesztettelek.
Ősz volt? Vagy nyár? Ma már csak azt tudom,
hogy botorkálnom kellett az úton,
s míg mentem, mentem árkon-bokron át,
a fölém hajló tüskés, görbe fák,
úgy ostoroztak, mint kivert kutyát,
s nékem didergő meztelen szívemmel,
be kellett érnem néhány náderesszel,
melyet hűvös, nyakig begombolt házak,
menedékemül felkínáltak
megcsúfolva arcom gyalázatát...
És ekkor az ég jégrácsain át,
az esőből, a homályból, a szélből
nagy, tűzírásként elém nőtt a táj,
s újra megláttam lángoló neved,
s mert szeretlek megkerestelek
a tűzaratók lányai között,
hogy szabadítsd fel zengö nyelvemet,
a csend goromba vascsomóiból...
2.
Ősz volt? Vagy nyár?
Oly mindegy ma már kedvesem.
A fontos az, hogy kedvem újra forr,
mert együtt vagy velem,
s megvallhatom neked szerelmemet
és azt a hitemet,
hogy nem támadhat olyan fergeteg,
mely úrrá lehet az ember felett,
ha az erős és lélekben szabad,
s ha küzdeni és énekelni mer,
még akkor is,
ha ég - föld rászakad!...
