TALÁN MÉG LEGÉNYT SEM CSÓKOLT?
Egy géppisztolyos munkáslányka balladája (1956 őszén)
Nagy, dús haját szél cibálta,
géppisztoly volt gyenge vállán,
mikor a vén folyamágnál
eldőlt a gyárak homályán...
Két melle úgy ragyogott rám,
mint kis templom kettős tornya,
s mindkét tornyon vérben ázott
a szép, arany csillagocska...
Kegyetlen, bús őszi éj volt,
kutyák sírtak fel az égre,
s én a gyárak pogány "papja"
térdre roskadtam melléje.
Csend volt. Sűrű, iszapos csend.
Dacos száján elült a hang,
s bal mell-tornyocskája mélyén
megállt a csöpp piros harang...
Csend volt. Vas-csend. Csak énbennem
dörgött mélység és magasság,
két szememből dőlt a zápor,
s verte, verte drága arcát.
Néztem a kis halott lánykát:
tizenhat esztendős sem volt...
Ki csalta e baljós útra?
Talán még legényt se csókolt...
Nagy, dús haját szél cibálta,
s könnyem hullt, hullt kék szemére:
eltévedt kis munkáslány volt,
legyen örök békessége...
