VERGŐDŐ SASOK
Honnan árad e hűvös rontás?
Szép tájainkra köd, borongás?
A völgyből gondok füstje lebben,
s szél támad ránk, jeges, kegyetlen.
Hol az élet meleg sziklája,
hogy jó fészkeket rakjunk rája?
Mint kerengő, komor sasok,
keressük a fénylő Napot,
s lám itt vergődünk nagy, törött
szárnyakkal ég és föld között,
itt döbbenve rá fent a szélben,
hogy apró ölyv-raj száll az élen...
Vijjognak egyre: "Feljebb!" "Erre!"-
s jaj, bukdácsolnak szédelegve,
füstfelhőt és havat kavarva
örvénybe merült életünkre...
Kőszáliak! Most merre törjünk,
hogy a viharból kikerüljünk?
Szárnyaljunk tovább, nem pihenve,
délibábos "festett egekbe?!"
Ó, nem!... Nézzétek, itt e tájból.
szerény, közelibb hegy világol,
rőt szirtje mintha arra várna,
hogy rakjunk vidám tanyát rája!
1955.január, (1998)
