| |
IGÉZŐ NYÁR
Heves-bemáthegyi emlék / 1944
1.
- Tölts kedvesem.
Ez a tüzesen gyöngyöző,
kútban lehűtött könnyű bor,
egy régi nyarat gyújt elém.
Jól emlékszem a táj egén,
mint cikkanó, nagy sárga kő
röpült fejünk fölé a Nap,
s a hegy alól elénk kanyargó keskeny út,
- a forró por - úgy perzselte a talpamat.
mint füstölgő gyújtózsinór,
mikor egy erdőhöz tapadt,
pici parasztház udvarán
váratlanul megláttalak...
Kedveske, kontyos lányalak:
egy vén diófa hűvösében
mezítlen barna térdeden
száraz akácfa-gallyakat
tördeltél éppen,
majd annyi bájjal, gráciával
léptél elébem,
s nevettél rám a lángoló,
háborús ég alatt,
hogy a leszálló esti Nap
- mint óriási lánggolyó
szinte a mellembe szaladt,
s hatalmas, zengő zivatart
kavarva bennem,
az égő, szomjas út felett
életvággyal és szerelemmel
töltötte meg a szívemet...
2.
- Ó, kedvesem!
Bármennyire is messze már
az a háborús régi nyár,
az az igéző alkonyat
szívemre mindig visszaszáll,
s ez a lágy, tiszta, gyöngyöző,
kútban lehűtött könnyű bor
apád és anyád asztalán,
arcod pírját villantva rám,
elém idézi azt a lányt,
aki e dombok hajlatán
elűzte tőlem
a halált...
|
|
