EGY VÉN HALÁSZRÓL
él egy halász, egyedül, árván,
töpörödött, öreg emberke,
hálót merít pontyra, keszegre.
Kora hajnaltól szürke estig,
dühös nagy harcsákkal verekszik,
egyetlen kincse - mély bográcsa,
esténként tüzet gyújt alája...
A parti fák mind ráhajolnak,
a kis öbölben ring a csónak,
míg fiatal volt dudorászva,
szép lányokat várt vacsorára,
most, hogy megvénült, elmerengve,
vágja a hagymát szeletekre,
könnye lecsorog vén arcára,
a halált várja vacsorára...
a kis öbölben ring a csónak:
a halálnak mit főzne mást?Csípős, piros halpaprikást!
