ASSZONYFOLYONDÁR
egy asszony és én. Még vacogott.
Tíz perce még a víz ölelte,
örvények szeretője volt.
Hogy miért ugrott le a mélybe?
Ma sem tudom. Csak néztem Őt.
Csukott szemét s barna haját,
mely blúza nyílásába folyt.
Nagy, riadt suhanc, fuldokolva,
a haláltól ragadtam el...
Hej, ez a régi, nyári emlék
szívembe ma is vért emel...
Csak ketten voltunk kint a parton:
én ráhajoltam, hogy él-e még?
S asszonyfolyondárt, gyönyörűbbet,
nem font nyakamba még az ég.
Csak ketten voltunk kint a tájban:
egy asszony és én. Még vacogott,
de zöld szeme már megcsodálta
a folyón átkelő Napot...
