| |
EGY CSERBENHAGYOTT LÁNY
Szőke hajára hull a lámpa fénye,
megáll, topog a gyár előtt,
mert ember volt, hát "szégyen érte",
s a legény cserbenhagyta őt.
Parányi sors. Ki érzi lángját?
A hasa már erősen dombos,
éles szél tépi kiskabátját,
s szíve alatt mocorog, rugdos,
a kis bolondos.
Mint egy gyémántos jégdarab
csügg le a Hold az ég ereszén,
s a foltos-rongyos éj alatt
a gyár, mint megnyílt "öblös erszény"
önti, önti a népet egyre,
minden férfi - csengő forint,
de őhozzá nem perdül egy se,
örömre váltani a kínt.
Teste meging,
s elindul hát, nagy, telt kezét
anyáskodón hasára nyomva
mintha csak küzdő gyermekét
csitítgatná, sírva, motyogva,
mosolyogva.
|
|
