| |
ÚJHOLD
Egy szép kis cigány lányról
Fekszem a város alján
zizegő szálas szalmán,
s borongó szemmel nézem,
bánatom rajzát az égen.
Az öles, nagy kék ernyőn,
megy le a Nap merengőn,
s szívemre árnyak szállnak:
csalódtam. Nőt se lássak!
A völgyből dől a pára,
szivárvány nő a tájra,
ó, és lám mit tesz Isten?
Cigánylány jön az íven!
Haja fellegek árja,
fürdik benne a válla,
s könnyedén ringva, lejtve,
már táncol is nevetve,
ej, nézd a kis boszorkát,
melle szép kettős dombját,
szeme villanó rését,
réz-húsát, kerek térdét,
hol van a város alja?
Szoknyája - betakarja,
s zuhogó haja barnán,
szétdől a sárga szalmán.
Búsuljak? Zord egemre,
Újholdat gyújt az este...
|
|
