ANYÁM HANGJA
elhagytam a fűbe hímzett kertet,
kiszöktem az országút szélére,
s bámultam a párás messzeségbe.
Talán négy-öt esztendős lehettem,
titokzatos álmok égtek bennem,
az útszélen, mint hatalmas lámpák,
lobogtak a smaragdzöld akácfák.
Boszorkányos összevisszaságban,
kocsik tűntek el az út porában,
s lovak, ökrök bősz forgatagában
a nagy útnak én is nekivágtam...
Mentem, hogy a lehajló útvégen,
álmaim szép országát elérjem,
szegény anyám hangját ma is hallom:
- Édes fiam!... El ne ess
az úton!
