| |
SZÜLŐFÖLDEM
1.
Nagy, kavargó ég, szálas, szürke gyárak:
itt kélt fel íme, lángoló Napom.
A gyárkémények roppant búzaszálak
füstvert mezőkön, párás tájakon.
Nem vonz el innen se tenger, se róna,
havas bércekért nem cseréllek el:
anyámról zúg a Duna sűrű sodra,
s a rőt tüzekből apám énekel...
Mennyi verejték, könny és vér iszapja
dőlt köveidre küzdő városom:
sztrájkok, háborúk, véres forradalmak
éneke, láza csap át tollamon.
Mintha életünk minden hídja, útja,
rajtam - szememen - ívelődne át,
s bennem őrizné mélységes-mély kútja,
enyhet ígérő álmunk italát,
mely úgy csillan fel múltból a jelenbe,
mint esőtócsás utcákból a fény,
s mintha arcát a jövőbe emelve
az ifjúságom nevetne felém...
2.
Erdész Ferit, jó kamasz-cimborámat
hogy is feledném? S a többi fiút?
Mind itt tolongnak bennem, mint az árnyak,
megnyitva versem, mint a kertkaput.
Az első lányka, Asztalos Katóka,
csöpp fonólány volt, szőke és szelíd,
esténként térdén fodrot vert a szoknya,
s én felszítottam tiszta tüzeit.
Mint erős indák szívemet befonják
lefejthetetlen ölelő karok:
vidám munkások, lányok és anyókák
társa, kedvese, hű fia vagyok.
Nincs örömöm a múltból csak a csókok,
s a jó barátság apró lángjai,
ha egy-egy pohár bornál elborongok
kinyílnak sorsunk indavirágai...
Ó, Szülőföldem, szabad, kusza tájam,
itt kél és nyugszik lángoló Napom,
ölelj magadhoz életben, halálban,
s röpítsd magasba szárnyaló dalom!
Csepel, 1950
|
|
