| |
BATYUM: A NAGY ÉG
Illatos erdei úton jöttem,
hátizsákom a nyári égbolt,
tüskék tépték meg hófehér ingem,
s a harmat arcomon szétfolyt.
Batyum - a nagy ég - nyomja a vállam
s szíjbocskorom csupa virágpor:
mit is hozhatnék néked e lázban
lihegő sápadt, kemény világból?
Egy kis zöld ágat. Kankalint. Szedret.
Földszagot. Folyók, szelek ízét:
fűszálak dalát, rigók füttyét,
s őznyomokba gyűlt esők vizét.
Lásd hát, nem vagyok szegény ördög.
Ember vagyok, csordultig vérrel,
férfi, akiben erdők zúgnak,
s vágyai lassú tüzén ég el,
elég, de bolyong énekelve,
vadvirágban és holt avarban,
mert szerelmes és tiszta szívű,
olthatatlan és halhatatlan.
Illatos erdei úton jöttem,
ajkamon tiszta forrás lüktet,
ne félj hát kedves, ne félj tőlem,
oldd le a sarud és az öved,
s meglásd az élet
megáld minket...
|
|
