HAJNALI CSILLAGKÉP
- a képzelet és a valóság tükrében -
A hajnal íme,
úgy lép elénk az ég kőtüskés peremén,
tűz-szőke hajjal,
a párás hegy és a gőzölgő gyárak között,
mint egy friss léptű, tagbaszakadt zsákoló legény,
aki a madarakkal teleszórt, csupa-fény
égi gabonamezőben,
ébredező erdőkön, folyókon és falvakon át,
szakadt kék ingben és rőt, csupa-harmat
krisztusbocskorral a lábán, éppen
a zümmögő Mennyei Malomba ballag,
miközben a Nap,
- mint egy degeszre tömött, roppant,
lyukas búzászsák -
meg-megbillen tajtékos, robosztus vállán,
s szakadatlanul pergeti ránk a magot,
melynek zuhogó, selymes zivatarában,
- szembe vele
az éjjeli műszak suhogó forgatagából,
- talán a közeli szövödéből vagy fonodából
egy kissé tán álmos és fáradt, de zsongó,
cseverésző asszonycsapat kavarog el
az ablakom alatt:
jól öltözöttek, ápoltak, szépek - és
szinte lobognak,
mint akik nem régen zuhanyoztak...
2.
A toronyóra 7 órát kongat,
majd messze néhány villamos csenget,
buszok, autók dongnak,
és valahonnan szétdarabolva a csendet,
egy rekedt kis zsebrádió,
mint éles, megsebző, érdes köveket,
háborús híreket dobál homlokomnak...
Ám szívemben
a béke fenséges harangjai bongnak,
s az utca fái alól egy férfi és véle
a Város, az Ország, a Föld, a Világ
jó reggelt kiált!
így hát, miközben lassan, tűnődve
befejezem e verset,
derűsen nézem a fényen áttűnő nőket,
akik rám mosolyogva megszaporázzák lépteiket...
Hja, várja őket az "otthoni műszak"
öröme, gondja,
a család, a konyha, a férj, a gyerek,
és persze a tiszta, jó puha ágyban - az álom,
s talán a reggel árnyakkal átszőtt
rozs búza-barna fényeiben,
- szép, csillagot gyújtó ölelésben -
a szeretet és a - szerelem.
Csepel, 1982
