KEDVESEINK, A NŐK...
róják végtelen útjaikat,
mély kosarukból szinte lángol a reggel,
búzakenyérként süt a Nap.
Jönnek és jönnek a világ kavargó piacából,
szembe a szúrós böjti szelekkel
az Idő hűvös árkádjai alatt,
s elénk rakják az áldott messzi mezőket.
Áldjuk meg hát és öleljük mi is Őket,
szép kedveseinket, a nőket,
akik fénylő, gyönyörű szerelemmel
nap mint nap újjászülik
a Földet...
