még megriadt vadlóként rúg-kapál, nyerít,

a város lassan kioltogatja sápadt fényeit,

immár csaknem egy jó órája már,

hogy elsötétült televíziómban nem kaszál,

hogy képernyőmön nem csillog a "vér",

így hát szélesre kitárva szobám ablakát,

s tollamra dőlve elindulok a csendben,

hogy asztali lámpám parányi fénykörében

hogy írjak valami szépet, bíztatót, emberit,

s pattogtatva a Remény és a Hit

tereljem fel az Égi Álomkarámba életünk

s írjak én is, mint oly sokan, önfeledten és

vagy rejtjeles kis "szabad-verseket" a -

hogy teleírhatnám síró balladákkal

a városszéli fák leveleit!...