| |
ÉJHAJNALI VÍVÓDÁS
1.
-Írnék, de nézd,
estém kialudt szép kis holdja,
árnyékot vet az asztalomra,
s kitört a ceruzám hegye,
így hát csak ülök, ülök kuporogva,
ablakom párás üvegénél,
s míg óriás, csontos halászként
hálót merít körénk az éjfél,
csak nézem hosszan elmerengve
lázas, szélvert világomat,
mely mint Rimbaud részeg hajója,
hol örvénylő felhőkbe száll,
hol mély azúr tengerre hull,
s leng-ring velünk fel és alá,
egekbe föl s pokolba le,
ki tudja merre és hová?
2.
Későre jár...
Már-már időtlen idő óta,
csak bámulok ki a folyóra
egyetlen sort se írva le,
s ver, ver a félelem szele...
Ó, mit tehetnék ellene?
3.
Mi mást tehetnék?
Lámpám kialudt szép kis holdját
új, erős, tiszta fényre gyújtva,
lassan, tűnődve, tétován,
kihegyezem a ceruzám,
s mert szívem még az életé,
elindítom a papíron
a felderengő ég felé...
|
|
