CSILLAGGYÚJTÓK
- Isten árnyékában -
Az est, Íme,
ez a hatalmas, békés istenárnyék
lassan megállt lent a folyónál,
a rám-rám morajló városszéli parton,
ahol mint egy megbabonázó, szikár öregasszony,
hosszú, sustorgó köteleket ver a szél
a szürke homokból,
s nagy, görbe szögre akasztva a Holdat,
arcul legyint,
majd szélesre kitárt ablakomon át,
idesodorja asztalomra
szinte az egész felszikrázó éjszakát:
- Hé! Csillaggyújtó! Mondd, mire
vársz még?
Nézd, megkezdődött az éjjeli műszak!
Ideje hát, hogy kezedbe vegyed te is a tollat,
hogy elkezdjed végre te is a munkát,
mint a kenyérgyárak izzó kemencéinél
izzadó pékek,
s a messzeséget fürkésző csillagászok,
űrhajósok és tengerészek,
vagy mint az élet viharzó szövetében
ide-oda cikázó vetélők
villámai között hajlongó szövőnők,
hogy mielőtt még az Éj Fekete Liliomkelyhét
végleg rázárná égő szívedre a Csend,
megírhassad azt az Egyetlen Halhatatlan Éneket,
azt az esőcsepp-tiszta emberi dalt,
melyből majd
- egy-egy forró éjjeli műszak után -
áldott, jóízű búzakenyérként fel-fel-
parázslik békés asztalainkon a Nap,
s édes-hűs forrásokat tölt poharainkba a reggel,
hogy rád-rád hunyorító, nevető szemmel
elolthassa végre égető szomját itt is az ember,
itt is e szép, kalászos tüzeket arató,
lobogó, kékingű város alatt.
