Versek

BÖLCSŐK
Bálint Tündének

1.

A teraszomról nézem őt:

míg zöld kosárként ring a kert vele,

ezernyi titkot küld felé a föld,

s a nyári égbolt mély lélegzete.

Kis újszülöttke, barna lány:

úgy él, sír és ragyog,

a létről mit sem tudva még,

mint friss forráshabok és eső mosta fák.

Egy éve még csend s messzeség

ölelte, fonta át,

s egyetlen égő csillaga

hű anyja szíve volt,

nem hullt rá mégsem árnyék.

És ma?

A táj kék

mezőiben,

tiszta szeme felett,

súlyos, "füstölgő ceruzák"

Írnak kérdőjelet:

két repülőgép

villan el.

2.

Egyszerű hétköznapi kép:

békés, csütörtök délután,

mégis, minden ránc összefut

homlokom pályaudvarán.

Távolban roppant tűzkosár

ringat dús kerteket,

dzsungelek égnek, pernye száll

házak s bölcsők felett.

Szemem tükrén csöpp barna nők

futnak lihegve át,

karjukon síró csecsemők,

megperzselt kisbabák.

Ó, tűnj el kínzó iszonyat,

hajolj ránk józan ég:

ember, mentsd meg világodat,

változzék át e kép!

Váljék derűssé mindenütt,

s még szebbé, mint e táj,

melyben e kedves gyermek él,

s békés pilóta száll...

3.

A teraszomról nézem őt,

s csöpp barna anyját ki a kert

mélyén kapál s dalol,

miközben lánya ránevet

egy körtefa alól.