TOLLHEGYEM TENGERÉN
Tollam hegyén nagy, kék egek,
s zöld tengerek hűs éje leng,
felhő suhan át, szél suhog,
s ezernyi jéghegy tántorog...
Csillagok fénye hull elém:
itt élek lám, egy toll hegyén,
itt küszködöm, itt öl a kín,
mély titkok zsongó habjain.
Rőt tollhegyen egy cseppnyi kék,
s benne zúgó messzeség,
a trópusok, a déli táj,
s a hajóm csak egy deszkaszál,
egy deszkaszál, tenyérnyi csak,
mit kőszirtek közt űz a hab,
s melyen moszat és cápanyál
szakállt növeszt a vén halál...
Mégis: szállok fenségesen,
mert szívem mégsem védtelen, -
tollhegynyi tájam óriás-
egében szikrát ver a láz,
s kigyúl bennem a büszke hit,
hogy erőm part felé röpít,
új part felé, hol tiszta fény
dereng fel tollam kék egén...
