| |
EGY SZÉP KIS VESTA-SZŰZ
Míg hűvös este óceánja
mossa ablakom sötét,
tompán csillogó üvegét,
itt bent magányom áttetsző homályán,
meleg fényű parányi tűz,
egy kis terrakotta Vesta-szűz
ölelgeti zord szívemet,
s teremt fejem felett
egy pici felhőtlen eget...
Ó, lámpácskám, csöpp meztelen,
megbabonázó nőalak,
köszönöm, hogy segítesz nekem
estém borongó sűrűjéből
fényre vezetni tollamat, - nézek rá kedvesen,
s úgy látom s érzem,
hogy létezésünk közös áramkörében,
fémszálacskákat rejtő
szép, telt mellkasában
s égő napocskát felmutató tágas
ég-ernyője alatt,
a "holt anyag" csendes válaszaként,
derűsebb, tiszta fényt
teremtő ragyogással izzik fel benne
a belőlem elindult élő,
emberi indulat,
és - Gondolat...
1992 |
|
