| |
ÍRÓASZTALOM VILÁGA
1.
Nem asztal ez,
de csupa hegy, völgy, csupa kő,
kegyetlen földdarab,
melynek parázsban reszkető,
széthult ege alatt,
ostorként csapkod az Idő,
s hatalmas, tajtékzó lovak röpítik éjszakáimat,
szélben kavargó álmaimon át,
míg a hajnal fel nem riaszt...
Aztán, ha a folyó felől
a város fölé érkezik a Nap,
ezernyi vágy és gondolat világítja át arcomat,
s dolgozni kezdek én is,
mint bárki más,
aki e föld népéből vétetett,
hogy tiszta hit
és teremtő értelem lobogjon
minden porszem, gép és asztal felett,
hogy ez a küzdő kis ország
szebben éljen,
s ne senyvedő, sorvadó ág,
de gyümölcsöző lomb legyen
az élet erdejében...: dús, erős lomb,
melyet se forró nyár dühe,
se téli gond
halálra nem sebez...
2.
Nem asztal ez,
de harcaink mindennapi tája,
forrongó világunk pici mása
ez a kis deszkalap,
nagy, mély vizekben lüktető,
morajló gyársziget, eleven földdarab,
melyet nap mint nap körbejár
a szél és a Nap,
s halkléptű, szelíd kedvesem,
aki mézet tölt keserű teámba,
s eloltja szomjamat...
|
|
