| |
EMBEREK ÉS GYUFASZÁLAK
1.
Vásznaimra kósza árnyak,
s gyártüzek csodája lebben,
emberarcú gyufaszálak
zörögnek, lobognak bennem.
Roppant gyufásdobozokból
millió zizzenő élet,
fut mély, szürke hajnalokba,
s ragyogja be estéinket, -
a várost, mely sok-sok fejjel
megnőtt ifjúságom óta,
s új színeket, új álmokat
gyújtogat a vásznaimra...
Hétköznapok kavargását,
a város csodáit festem,
szép gyufaszál-erdőm táncát
mely ezerszer szerte-rebben,
szép, gyufaszál erdőm táncát,
mely ezerszer s újra, újra,
pirkadatban s szürkületben
szétsistereg ezer útra,
s bölcs máglyákká magasodva
fénybe borítja a tájat...
2.
Árnyak, árnyak, esti árnyak
kavargó csodáit festem,
s emberarcú gyufaszálak
gyújtogatnak hajnalt bennem,
új hajnalt, mely úgy lobog fel,
úgy szikrázik színeimben,
mint csillagszép martinlámpa,
nagy, acélkék szürkületben...
|
|
