| |
EGY CSILLAGTUSKÓN
ÜLDÖGÉL
2. Berda Józsefre emlékezve
Hol kószálsz, költő?
A napokban, hogy Újpesten jártam,
elidőztem kis mellszobrod előtt,
amelyet kissé betakart a köd,
a hideg, nyirkos februári este,
majd melengető szívedet keresve,
betértem csendes, szerény otthonodba,
hogy egy darab barna rozs-cipócska
s füstölt szalonna mellett,
meghallgassam néhány remek versed,
s fanyar borocskát kortyolgatva
felidézhessük a régmúlt időket,
a messze tűnő Szigligeti Házat,
s a lábainkra tekergő utcákat,
a hegy és a tükrössé fagyott,
felénk villódzó Balaton között,
melyről sirályok "verse" vijjogott,
a falun át, a csillagok felé...
Ejh, Berda Jóska, jó öreg barátunk,
ma is alig-alig tudom elhinni még,
hogy már csak emlék, árnyék és szobor vagy,
hiszen a hangod friss emberi hangként
áramlik körénk még ma is e tájból
hogyan is hihetnénk hát Rólad,
hogy már nem élsz?
Csak hát ugye, jó szokásod szerint,
elkószáltál megint,
s valahol kint a szabad ég alatt,
egy csillagtuskón üldögélsz?
Ámde reméljük, közös vacsoránkra,
széles mosollyal, jó estét kívánva,
körünkbe ismét visszatérsz?!...
Újpest, 1987. február 1. |
|
