| |
JÉGZAJLÁSBAN
Egy bölcsöfaragó kis énekesmadárról
Uram Isten! Micsoda hó
kavarog ránk az ég alól!
S a szél tüskés bokraiból
lesurrogó, jeges folyó,
úgy dől végig a városon,
mint durrogva megáradó,
nagy zsák dió!
De kedvesem!
Bárhogyan is szakad a hó
s porzik a kő a tereken,
fenn, messze fenn a fenyvesen
már szikrázik a szerelem!
És odanézz!... Áttörve magát a szelen,
már ebbe a friss kertbe is
bevillant egy picinyke csíz!
Egy jókedvű kis ácslegény,
hogy szívünk tüzes ütemén
jól odavágva a fagynak,
egy hatalmas, zengö fény-dióból
Új Égboltot teremtsen
a Napnak,
s hogy a Földből
Új Bölcsőt faragjon,
e vajúdó, zúgó jégzajlásból
megszülető, kék szemű
tavasznak.
|
|
