| |
HA MEGÖLELLEK
Kedvesem bontsd meg az ágyat,
bolondul vágyom utánad:
cudarul megvert a város,
köveket vágott a bokámhoz.
Összetörődtem... Jó újra itthon,
ha megölellek enyhül a kínom.
Nehéz az élet. Tán el is vetném,
ha a szerelmed úgy nem szeretném,
ha éjszakánként egyedül, árván
kuporognék gondjaim árnyán,
ha nem látnám mikor lebontod
illatozó gesztenye-kontyod...
Nehéz az élet... Megver, besároz,
ez a borostás, goromba város,
de útjaimról ha visszatérek,
boldog vagyok, hogy küzdhetek érted,
mert hű és tiszta, szép és szelíd vagy,
mint a jácintok mikor kinyílnak,
s mikor dúdolva bontod az ágyat,
szívemről lassan
elszáll a bánat...
|
|
