| |
A DÓZSA GYÖRGY CSALÁD
Egy szüreti mulatság képei (részlet)
Az erdőre, mint varjú száll
a szürke-szárnyú éj,
ezüst homályban ring a táj,
bölényként bőg a szél.
A bort izzadó kék hegyen,
mint pajkos kis kobold,
felhő-köpenyben, részegen
bolyong a sárga Hold:
Amerre tekint, szerte-szét,
a völgyek katlanán,
szüreti bálra gyül a nép
a Dózsa György tanyán.
Az útszegélyi hársfasor
mély árnyai alatt,
kavargó füstként száll a por,
lovak száguldanak.
Nyolcvan patkó szór villanó
szikrát a szélbe szét,
meggyújtva ajkunk illanó,
felzengő énekét.
- Gyí-te! kurjongat élesen
az ördögi kocsis,
s felkacag tíz lány édesen,
begyesen, mint a
csíz,
mint hófehér gyöngysor csörög
a hosszú kavics-út,
lábunk körül eb lődörög,
csahol s előre fut:
szép, erős nők és férfiak,
kik egész éven át,
kint harcoltak az ég alatt,
mint viharral a fák,
fel-fel mutatják ágaik
édes gyümölcseit,
vidám fiaik s lányaik
beért szerelmeit...
Mosolygós arcú asszonyok
hordják a tálakat,
cipőjük vidáman kopog,
karjuk majd le szakad,
ínycsiklandozó húslevest
tálal húsz karcsú lány,
nem tudnád melyiket szeresd
(ne ábrándozz zsivány!)
Meddig bírják az asztalok?
Zúdul étel, gyümölcs,
s a mámorító jó borok!
No, pajtás, rajta, tölts!
A ház ura - se gróf, se úr,
oly ráncos, mint a föld,
melyet könnyek esője dúlt,
s a gond ekéje tört...
- Az életért! - kiált a vén
felvetve ősz fejét,
s a telt pohár úgy ég kezén,
mint lángoló pecsét,
s rá vagy száz öblös pohár
koccint pecsét-tüzet:
éljen az egybeforrt határ!
A parasztbecsület!
- Húzd rá cigány, az angyalát!
Friss talp alá valót!
kacag - és elnyelik szavát
a felbúgó vonók...
S egy szőke lány ring mint a nád
a tiszta tó fölött,
köréje gyűl a nagy család,
s tapssal köszönti őt,
körbe szökell s csalogató
mosoly gyúl kék szemén,
s melléje perdül kopogó
csizmával egy legény,
melléje lejt és ránevet,
s már együtt ringanak,
mint ölelkező csermelyek,
ha rájuk süt a Nap,
Káprázatos hullámverés,
tengernyi szoknya száll,
hatalmas, színes kört ver és
mindent elönt a bál!
|
|
