| |
EGY VÉN KOVÁCS BALLADÁJA
Füstölgő kis görbe ember,
Simon Gábor itt esett el,
nem a fronton, nem a gyárban,
egy kiskocsma ajtajában.
Feje, mint csöpp ráncos szilva,
bukik elém - a papírra,
a papírra, - az úttestre,
szívem holdja ég felette...
Nem korholom, nem szidom én,
jól tudom mért ivott szegény:
hetven év pörölye verte,
soha senki sem szerette,
vak kis kovácsműhelyében,
több csillag szállt mint az égen,
nem volt társa, hű családja,
sorsát maga kalapálta,
esténként mint megrúgott rög,
gördült kósza árnya fölött,
füstölgő kis görbe ember,
nem emelte senki sem fel,
suhogó ég, magas mennybolt,
Ő is egyik csillagod volt,
nem szomjazott Ő se másra,
csak egy kortynyi boldogságra:
szívem holdja égj felette,
más is belehalt már ebbe...
|
|
