| |
ARANYMOSÓ
Minden este hív a folyó:
"gyere sápadt aranymosó,
gyere konok, hozd a rostát,
szitáld a mélység homokját,
meglásd, mire lemegy a Hold,
aranyat találsz, te bolond..."
Mit feleljek? Léptem alatt,
szakad a nagy fekete part,
arcomat vén fák karmolják,
lábamat kövek horzsolják,-
hát karmolják! És horzsolják!
Szűröm a mélység homokját!
Térdre rogyok s megmerítem,
szívem a kín medreiben:
- Nézzétek zord part menti fák,
lelkemben a folyó sodrát,-
iszap, könny, vér, gond, szegénység
árnyékolja partszegélyét,
de a mélyén szent tűzként ég,
a tiszta emberi hűség,
emberszívek - sárba rejtve,
mennyi arany porszemecske!
Zúgj hát folyó, zúgd a dalod,
íme, aranymosód vagyok,
aranymosód, amíg a Nap,
bús szívemen fent nem akad!
|
|
