TŰZTAJTÉK
Anyai nagyapám és sárga kiscsikója
l.
- Bár 70 éve 70 csomós tölgyfát
aprított fel baltával a hátán,
mindig csendesen végezte a dolgát,
ritkán beszélt és sosem jajgatott,
de ha szólt,
ajkának szép, tiszta udvara volt,
melyen derűs kis patak folyt át...
Nagyobb varázslót,
bölcsebb, szerényebb öregembert
még sosem láttam:
olykor-olykor elmerengve, lágyan
elfújta szobánkból az éjt,
és lámpánk pici, kormos üvegébe
nagy, lángoló Napot mesélt...
Mesélt s dalolt:
kissé fátyolos, érdes hangja volt,
mégis, ha énekelt,
lábai elé kuporgott a Csend,
s a szél dúdoló folyókat terelt
csöpp sár-mész háza udvara alá,-
kék folyókat és tűztajtékba vont
fel-felnyerítő vadlovak között
egy sárga kiscsikót:
egy tüzes kiscsikót,
mert akkoriban bármit kértem én,
egy félmaréknyi kukoricaszemből
elém ugratta könnyedén...
2.
Aztán egy árnyas, téli délután,
ajka szép, tiszta holdas udvarán
befagytak a folyók,
s a tüzes kiscsikó
vén tenyeréből égbe vágtatott,
füstölgő port kavarva rám,
s szegény anyai nagyapám
végleg elhallgatott,-
legalábbis azt hittem én, de lám,
oly sok-sok év után, ma délután,
a kert fái alól,
váratlanul feltámadt a szél,
s a szívemen át
minden az ő hangján dalol,
dalol s mesél...
1978
