MIKOR KIHUNYT A NAP...
- Mementó /1944. március 19.- *
Az éji csend
úgy reccsent meg kertünk alatt,
mint egy kettétört, nagy eleven ág,
melyre hatalmas, kérges csizmatalp,
két durva láb nehezedett,
hóba és sárba taposva az életet.
Így érkezett meg, gondoktól megvert, szomorú,
zord kis hazánk földjére lépve
a háború...
Ezerkilencszáz-negyvennégyet írtunk,
s ma is úgy mozdul, él bennem a kép,
az a riasztó márciusi nap,
mint egy tizenkilencet konduló
baljós halálharang.
A huszadik esztendőmben jártam,
s mint annyi-annyi jó siheder társam,
életre, csókra, szerelemre vágyva
szomjaztam a meleget, a fényt,
s ez a kegyetlen márciusi hajnal
új kínokat és pusztulást ígért,
így hát, miután nem volt semmi kedvem,
hogy az esztelen gyűlölet nevében
fegyvert fogjak az élet ellen,
egy hűvös estén, mikor kihunyt a Nap,
föld alá rejtettem a szívemet,
s úgy vártam a nyarat,
mint éltető kék égről álmodó,
parányi búzamag...
* A német megszállás napja
