Versek

MEGISMERTEK-E MÉG?

1.
Itt vagyok, íme.

Kilépek arcom nyesetlen bokra mögül,

s ránevetve a város lányaira,

mélyre szívom a friss levegőt, mely ömlik

a halszagú vízről.

- Üdv, szép kedveseim!

Miért is rejtőznék a Nap zuhogó árja elől?

Verje csak, verje ki belőlem az éjszaka árnyát, hidegét,

s gyújtsa új dalokra életem rőzsecsomóját,

hogy lássam:

- megismertek-e még?

2.

- Vén csavargó vagy.

Bár ki tudhatja, hogy mennyire vén?

Erősnek látszol. Nagy, mohos tölgynek,

akinek derekából még lángol a nyár

és a vágyakozás.

De mért akadozik és vérzik a nyelved?

3.

- Kőkemény szavak

gyűltek alája:

rőt kavicsok a némaság ellen,

s mikor dalolni kezdtem, meghasogatták.

4.

- Ó, te vagy hát az a jámbor zarándok,

aki mezítláb járod a pusztát
s békét és esőt kérve az égtől

megáldod társaidat, bár ők virág helyett

tüskéket szórnak a lábad elé?

5.

- Igen. Én vagyok az a vándor, aki szíját

megoldva messzire néz,

s parázsló porban folytatja útját az élet

asszonyragyogású és lánynevetésű kikötői felé.

6.
- Nos, szép, szép, de mondd el,

hogy végül is mit akarsz hát?

7.
Kedveseim, mit akarhat az ember?

Sorsát betöltve bölcsen, szabadon élni,

s vénülve is megölelni a Földet,

napkéve-hajú, gyönyörű szeretőnket,

s élvezni, óvni amit gyarapít:

a termést és a tűz melegét...