CERUZÁM ŐSZI LOMBJA
- Ha sárga árnyék dől a tájra -
Én nem hősködöm. Ma is félve
bámulok fel a messzeségbe,
ha sárga árnyék dől a tájra,
s meztelen erdő fut a télbe.
Ősz van. Mint kint a barna fákon,
aranylomb zizzen ceruzámon,
zúg csendesen,
s napfényre szomjas szívemen,
végig suhint a - félelem.
Félek. Ha bűn ez - oldjatok fel,
hiszen az ember attól ember,
hogy szembeszáll a félelemmel,
s újra, s újra legyőzve azt
bárha ezerszer belereszket,
küzd, énekel, asszonyt ölelget,
s új tavaszt bont ki, új tavaszt...
Így volt és így van. Mért tagadnám?
Ha sárga árnyék dől a tájra,
én is mindig elsápadok,
de azért halkan dudorászva
jól elvégzem az őszi szántást
és földbe vetem a magot...
