| |
HA HÁZUNK VENDÉGE,
A NAP
- Elégia építkezés után -
A házunk íme, csupa fény:
égő vércsepp ujjam hegyén,
meghitt békességre vágyva,
önmagamból faragtam én,
s ha békességre nem is leltem,
parányi porszem-palotámban,
ha másban nem, a szerelemben
végül is enyhülést találtam,
ezért hát nem panaszkodok:
bár egyik ujjamat levágtam,
s a kezem még ma is sajog,
ha olykor-olykor önfeledten
kitárunk ajtót, ablakot,
s szerény családi asztalunknál
vendégül látjuk a Napot,
mi mást mondhatnék a világnak?
Bár az életünk csupa bog,
mégis, jól-rosszul, úgy ahogy,
boldogan, boldogtalanul,
kilenc ujjal is -
megvagyok...
Csepel, 1991
|
|
