CSONGRÁD SZILVAFÁI

Mint mosolygó szemvillanás,
üdvözölt a kis állomás:
madárfüttyös lombok alól,
csábítgató széplány-mosoly...

Fáradt utas, kiflit rágva, -
így érkeztem Csongorádra.
Nos, bár sok utat bejártam,
ennyi bájt sehol se láttam!...

A városkát kék szilvafák
erdősorai szelik át. ..
Ej, itt nem félnek a gazdák,
hogy a szilvát meglopkodják?

Körülnéztem. Mint kacér ág,
csiklandott a kiváncsiság:
Miért is ne? Öt-hat szemet,
óvatosan lecsenhetek...

Szilvát csenjek? Bolond eset...
Még utóbb majd bűnbe esek...
Lehet, hogy a kerítések
rései közt máris néznek. ..

Mintha fülön csíptek volna,
úgy lestem az ablakokra:
az lesz szép kor, ha a vándor,
jól él az útszéli fákról! -

Így vergődtem öt utcán át,
lesve a sok bögyös szilvát,
mikor egyik utcasarkon,
rám szólt egy kis öregasszony:

Édes fiam, miért nem vesz
szilvát le a kiflijéhez? ...
Elpirultam: ó, hát... szabad?..
-Mért ne lenne? Élvezze csak!...

Torkom sírás fojtogatta:
fakó fejkendő volt rajta:
s olyan szépen mosolygott rám,
mint otthon az édesanyám. ..

Csongrád, 1955 augusztus