ARANYKENYÉR

Szelj kenyeret, édesanyám,
pirítsd meg a kályha-vasán,
aranyozd be sárga lánggal,
s kend be zsírral, fokhagymával...

Édesanyám: nagyanyóka,
szoknyáját két csöppség fogja:
Béla fiam, Mari lányom,
"csákós hősöm", "gyöngyvirágom".

A kályhából kicsap a láng,
bevilágítja a szobánk:
négyen lessük anyám kezét, -
s ő tűnődve szel -négy karéjt.. .

Négy karéjt szelt. ..
Mért csak négyet?
Önmagának nem szelt étket!
Unokái. ..fia... menye...
Önmagát lám elfeledte!...

Önmagára sosem gondol,
megőszül értünk a gondtól:
süt, főz, mos ránk, töri magát,
hogy szépen éljen a család. ..

Anyám szíve: aranyat ér.
A kenyere: aranykenyér. ..-
Szeretettel pirongatom,
megölelem, megcsókolom:

Öten vagyunk, édesanyám!. ..
Öten? -néz rám. Öten, az ám! -
mosolyog és éles kése,
belehasít a kenyérbe...