OTTHON

1

Hű asszonyom tegnap este,
barna fürtjét kontyba szedte,
s úgy tett-vett a kisszobában,
mint egykor, kislány korában. ..

Edénykét tett a kályhára,
a parazsat megpiszkálta,
s duruzsolva, halkan, csendben,
vágyat szított a szívemben. ..

Szerelmesen lestem, néztem,
mint valaha réges-régen,
mikor kaszás apja megett
étlen-szomjan markot szedett.

Ha eső hullt, ha szél verte,
két szép szemét földre szegte,
s lépegetett porban, sárban,
apja, anyja lábnyomában.

Ment előre, karcsún, szépen,
sarlóval a jobb kezében,
s ha felölelt egy-egy kévét,
megláttam két barna térdét. ..

Ó, de rég volt, mivé lett lám,
a szegény kis aratólány,
amióta a nap fénye,
beragyog az életébe?..

2

Fehérbundás kisleányka
toppant be a kis szobába,
s mint egy erdei tündérke,
felült a nagy karosszékbe.

Nyirkos csizmáit letolta,
s kipirultan újságolta,
hogy ő és a szomszéd Zsóka,
térdig süppedtek a hóba...

A kitárult ajtórésen,
vérpezsdítőn, édeskésen,
vasszag, föld szag áramlott bé,
a forralt bor íze mellé...

A sötét bútorok tompa
tükrei között suhogva,
sejtelmesen lengve-szállva,
lebbent párom friss szoknyája.. .

Italt töltött a csészékbe,
vajat kent a kenyérkékre,
s megkérdezte rámragyogva:
tegyek-e cukrot a borba?..

Így élünk, lám, tisztességben,
se gazdagon, se szegényen, -
munka után, estefelé,
leülünk az asztal köré. ..

Mi kell még e drága képhez?
elértünk a teljességhez! -
néztem vígan, eltűnődve.
a kedves családi körre, -

mikor szőke kisleánykánk,
mint egy bűvös, csöpp aranyláng,
fellobogva számonkérte:
néki mért nincs kistestvére?

Fiúöccse, mint Zsókának!...
Akárhányszor hócsatáznak,
mindig legyőzi a Zsóka,
mert őnéki van apródja!...

Halk szava úgy szállt szívünkre,
mint napsugár száll a rügyre,
vágy-varázsát keltve bennünk,
s hullt a könnyünk,
úgy nevettünk!

Igaz, igaz, nem teljes még,
ez a maroknyi közösség:
egy emberke bármily drága..
társak nélkül félig árva. ..

A párolgó csésze felett
feleségem rám nevetett,
s így szólt, Marit ölbe kapva:
-Ne félj, nem maradsz magadra! ...


vissza