PARÁNYI SORS

Szőke hajába szúr a lámpa fénye...
Megáll, topog a gyár előtt.
Mert ember volt, hát "szégyen érte",
s a legény cserbenhagyta őt,
a frigy előtt...

Parányi sors. Ki érzi lángját?
a hasa már erősen dombos...
Éles szél tépi kiskabátját,
s szíve alatt mocorog, rúgdos
a kis bolondos...

Mint egy gyémántos jégdarab,
csügg le a hold az ég ereszén,
s a foltos-rongyos éj alatt,
kinyíl a gyár, mint öblös erszény,
s az utca csendjén

önti, önti a népet egyre. ..
Minden ember: csengő forint. ..
De őhozzá nem perdül egyse,
örömre váltani a kínt. ..
Teste meging,

s elindul hát, nagy, telt kezét
anyáskodón hasára nyomva,
mintha csak küzdő gyermekét
csitítgatná sírva, motyogva,
mosolyogva...