PIACI ZSONGÁS

A Duna partján
úgy hull rám az ég,
mint darabokra tört arany cserép,
s a városszél rőt kertjei alól,
bősz komondorként tör felém a por. ..

Így érkezem meg,
zord utakra verve,
rideg bazaltkockák felett, merengve,
melegre, fényre, boldogságra vágyva,
népem homályos, kihűlt városába...

Mint fellegekből
lelőtt csóka tolla,
pereg elém a gyárak sűrü korma,
s a kohótüzek éles, erős fénye
késként hasít a rücskös, őszi égbe...

Az éjszaka lassan hajnalba fordul,
társzekerek kereke sír, csikordul,
izzadt lovak sörénye leng a holdra,
paraszt, kofa árad a piacokra. ..

Csiklandozott lányok
halk kacagása
borzong bele a füstszínű homályba,
s krumpliszsákok dülöngő tetejében
férj-feleség
ring bágyadt ölelésben...

Pipa izzik
s pálinka járja körbe:
"No, igyék kend! Jobb lesz a kedve tőle! -
mérleg zörög és ezer tele zsák száll:
öt óra múlt,
ím, kezdődik a vásár..."

A városból elsőként szelíd néne
csapódik be, csöpp madárként a térre,
nyakában ül maroknyi deres kontya,
s rongy-szatyrából
tátog a konyha gondja...

Morcos kofa
vijjog rá, mint a vércse,
magas rúdról pucolt lúd leng eléje,
s harisnyátlan, visszeres lába kéken
tükröződik a tér nyirkos kövében...

Ó, nénike...
Szívem kezébe tenném,
dermedt ujjait véle melengetném...
Minek örül?... Hagymát, káposztát markol,
s lám, hopplá-hopp!
Jég-markán hal ficánkol...

Kopasz fák közt,
mint méhraj drága mézre,
zsibongva jő a város asszony-népe...
Férfikarokból kibújt meleg testek
kőasztalokhoz súrlódnak, tülekednek:

A csípős szél
lábszáruk bőrét vágja,
s nagy árnyukat bokájuk táncba rántja,
térdük fölé torlódik, száll a szoknya,
így kerengnek
felhővé sokasodva, -

Feldúlt szívem
gyógyítja s újra vágja
halk örömük s vad dühük szó-szilánkja,
s úgy nevetek, könnyesen fel a napra,
mint szépveretű,
jeges pénzdarabra ...