AZ ELSÖ LÁNYRÓL

Szélesre tárt, homályos ablakomból
nézem a város martin-lángjait,
mint fedélzet-őr surranó hajóból,
ismerős partsáv nagy lámpásait. ..

Eszméletem, te félmaroknyi bárka,
ki tudja meddig maradsz felszínen?
Ügyelj, ügyelj a drága rakományra,
- emlékeidre -jól ügyelj szívem...

Az első lánykát, Asztalos Katókát
őrizd legjobban bensőd rejtekén...
Őrízd halálig tiszta, szűzi csókját,
mely napként gyúlt ki vágyaid egén. ..

Úti cél volt a kínzó pusztaságban
a kőházikó, amelyben lakott,
(apja megnyugvást lelt már a halálban,
s anyja egész nap uraknál mosott, -

Így ketten voltunk csak a kis szobában,
ha felkerestem titkon néha-nap! ...)
Nem volt akkor a Lángok Városában
nála sugárzóbb, nálam boldogabb. ..

Ő baracklekvárt kent egy csöpp kenyérre,
és rámmosolygott: "Harapjál bele.. ."
Én kockacukrot nyomtam a kezébe,
(a zsebem otthon dugdostam tele),

s úgy lakmároztunk, mintha tudja isten,
micsoda bőség kelletné magát,
észre sem véve, hogy a bántó "nincsen"
elfoglalja az éléskamarát. ..

Tizenöt éves, víg legényke voltam,
kopott, hadarós kis inasgyerek,
s emlékszem, mindig arról szónokoltam,
hogy Katókával világgá megyek. ..

...Majd egy hófehér vitorláshajóval
bebolyongjuk a víz síkságait,
s megbirkózva a bőszült viharokkal,
elérjük a boldogság tájait. ..

Egy napsugaras, szép kincses szigetre
viszlek Katóka, s ott élek veled.
Ha velem tartasz, tedd kezed szívedre,
s halljam a választ. ..
s szólt: "Veled megyek!..."

Szegény Katóka. ..A hatalmas útra
nem jött el mégsem... Nem jött el velem.
Kedves alakja lent maradt a múltban,
csak halk emléke él már szívemen. ..

Szívemen él... E könnyű, röpke bárkán
viszem, viszem a lét víze felett,
s lám régi álmunk fényes láthatárán
kirajzolódik már a szép sziget! ...

Csepel szigete! ...Munka békés földje,
emeld magasra nagy lámpásaid!
Sugározd bele vízbe, fába, kőbe
Katóka derűs arcvonásait!...

Süss rám, melegíts martinászok lángja,
lányok mosolya, légy tündér egem,
s e csodás égnek te légy napvilága
amíg csak élek, -első szerelem!...


vissza