A konyhában dudorászva
tesz-vesz az asszony:
sokezer asszony. A lelkük csupa sugár!
Lila felhők közt úszik a sok pici balkon,
tojás sül és kávé édes illata száll. ..
S a férfiak! Beretvájuk apró, cikkanó villám!...
Fenőszíj csattog ezer sárga kilincsen:
olyanok, mint megannyi habzó-szakállú,
domború-mellű, víg görög-isten!

Szépek, erősek.
Mint tölgyek derekában a jó nedv,
kavarog bennük a vér, a reménység.
Öblös kacagást old fel torkukban a jókedv,
a szájuk csupa csók, csupa csók-éhség!
Izmos, friss férfikarok tekerőznek
sok-sok feszülő, telt asszonyi testre,
s kezdődik a pajkos, hajnali játék:
"No, jöjj már édes. .."
"Eressz. ..eressz te!.. ."

Körös-körül
bömbölve magasodnak a gyárak,
korom-sörényük veri az ég aranyát:
mozgolódva, mint sok roppant "kezes állat",
várják az ember parancsszavát...
S döngve, ropogva megkezdődik a tánc:
mint felszakadt keblű, nagy kőhegyek,
emberfolyókat csurgatnak le a lépcsők
kemény meredélyén az emeletek!...

Ömlik a nép,
de nem vak-irammal, parttalanul:
ez a hömpölygés tele van fegyelemmel.
Biztos, értelmes céltudattal kanyarul
a rend formáiba a tömeg, az ember. ..
Nézd, hogy ringnak a felhőt kavaró jegenyék!
S a villogó-szárnyú, tarka bogárkák,
ellepik az útszéli fűszálak tetejét,
mint csöpp póznákat ragyogó kicsi lámpák! ...