FARKASOK FIA
Siheder voltam, halk, mogorva,
s a lelkem nem lelte helyét:
esténként némán, elborongva.
bejártam Kipling erdejét...
Csodálatos volt!... Énekelve
ölelt az erdő-óceán.
s olvasástól fáradt szememre
álmokat csókolt jóanyám...
Nem volt nálam nagyobb merengő
és nagyobb hős sem volt talán:
"Ká", a kígyó, a vén tekergő,
bekúszott szobám ablakán,
és úgy ölelt át, oly szelíden,
mint hű bajtárs, mint jó barát:
"Aludj, aludj, kis farkasember,
aludj... ne félj... jóéjszakát..."
Nyolcesztendőmig azt vallottam,
hogy farkasok fia vagyok.
Szürke apám éppen olyan volt,
(szememben), mint a farkasok...
Lompos kabátja szállt a szélben,
s rohant az árnyas ég alatt,
a gyárkémények dzsungelében,
mint egy meghajszolt, görbe vad! ...
S mint "Akela":
a messzeségből
konccal (kenyérrel), tért haza,
melegség áradt mély szeméből,
s zihált behorpadt mellkasa. ..:
ó, hogy szerettem csontos arcát,
kő-homlokát, erős kezét, -
micsoda kézzel vívta harcát,
védte családunk életét! ...
Szegény anyácskám féltve intett:
"Nézd apád sebzett vállait...
Mint milliónyi drága kincset,
becsüld meg harcos-társaid!...
Ne járj magad az éjszakában,
mert megmarnak a nagy vadak:
a dzsungel törvénye kegyetlen, -
csapdát rejt minden csöpp falat!. .."
"Sír Khán" a tigris járt nyomunkban
és "Tabaki" a rút sakál,
s mi meglapultunk odvainkban;
mint milliónyi, zord halál...
Kipling szioni szabad népe
felverte kamasz-szívemet,
és azt súgtam, haragtól égve:
"Minket legyőzni nem lehet!..."
Mese és élet egy keretben,
úgy fordulnak, mint könyvlapok.
Soha, soha el nem felejtem:
farkas voltam, s ember vagyok! ...
Apám nem él már...
úgy esett el,
mint Akela, a Szürke Farkas, -
de élek én! és él a nép, mely
erősszívű, szép és hatalmas!
Élünk a folyók buja partján,
s nádasok, erdők sűrüjében,
füsttengerben és hegyek alján,
kürtők között és bányamélyben:
minden miénk már itt e tájban,
Sir Khán, a tigris rég halott!
Egy törvényünk van:
a szabadság, -
s egünkön vörös fény ragyog!...
|