APÁM

Szikár alakját beitta az éjjel,
a rongyos felhők vállára hulltak
otromba, elnyűtt félcipői alatt
a durva kövek fölcsikordultak,
aztán unott, félisteni kéjjel
taposta s rúgta szerte-széjjel
a cipőire makacskodó sarat...

A temető felé ment. Cigarettázott.
Tenyere ökölbe szorult vacak,
mosástól fakult nadrágja zsebében,
s bús száján birkóztak a szavak...
Megsimogatta a hűs temetőárkot,
eldünnyögött egy cifra átkot,
s elnyúlt a nyirkos árokfenékben...

Könnyes-kék szemében utoljára,
megcsillant még a múlt, az élet,
majd egy tétova mozdulattal
elővette farzsebéből a mérget...
Szelíden halálba-rándult a szája,
s belezuhant a zord éjszakába.
Így találta meg, holtan a hajnal...

vissza