EGY NYÁRI KERT
KÉPEI
Írjak? Vagy letéve kicsorbult tollamat
inkább a lázasan vajúdó földnek
valljam meg emberi vágyaimat? -
kérdezem az alkonyi csendet
és a kószáló, hajnali szeleket,
s a válasz,
amelyet ezernyi szomjazó, sápadt
napraforgó,
s megannyi zörgő, nagyfejű mák ad,
mindig ugyanaz:
- Ugyan mit érnek már itt a szavak?
Nézd a kertedet fojtogatja a gaz,
a hájfű, a paraj és a tarack...
Élesítsd meg hát jól a kapádat,
s óvj és védj mindent, ami érték,
ami szép és igaz,
ha azt akarod, hogy a kék ég
és a Nap,
megáldja és bearanyozza izzadt
homlokodat,
s mélyen meghajló hátadat...
Heves-Bernáthegy, 1993. május
