-előző- -tartalom-
  A PÉKHEZ ÉS A HALÁSZHOZ IS SZÓLJATOK OLYKOR

1.
- Barátaim,
miért is ne szólhatnánk olykor
a pékhez is néhány testvéri jó szót?
A pékhez, aki mire a hajnali ég ura felkel,
száz és száz friss, fénylő napocskát
teremt a tűzben.
szeljen hát végre kenyeret ő is magának
a betűkben
Jó: azt mondjátok, hogy titeket nem a rész,
de a Teljesség igénye vezet,
hogy ti az egész világot ölelitek át.
De talán olykor mást is öleltek?
Mondjuk:
egy asszony vagy egy lány derekát?
Barátaim, ha így van,
ne csak a Végtelen Tiszta Eget
és "nagy Földanyánkat" szeressétek erősen,
de ezt a kicsi eget is itt,
a fejünk felett,
ha csak egyetlen egy kis búzaszemet
dajkálgat is a végtelen mezőben,
és főleg az embert, őt becsüljétek,
aki értünk is szánt-vet a földön,
s ha írtok egy-egy levelet hozzá,
úgy írjatok, oly bölcsen, okosan,
hogy soraitokon - eltűnődjön.
Mert úgy szolgáljuk csak jól az egészet
ha becsüljük mi benne-
tiszta részlet...
2.
Ezért mondom barátaim,
hogy ne mindig csak úgy általában,
a "Néphez" és az "emberiséghez",
de az emberhez is szóljatok olykor:
az Egyénhez.
Az ácshoz, a mérnökhöz, a pékhez,
hogy ne csak a tengert dicsérje az ének,
a nagy folyókat és nagy tavakat,
de minden cseppnyi verejtékét a létnek,
mely az emberiségnek Emberit ad,
hogy a vizek hű aratója, a halász is
érezze, értse, hogy szavainkban
az Ő élete,
az Ő csendje,
az Ő nádasa,
zizzen,
s ha jó hálóját a mélybe ereszti
leljen bő zsákmányt végre mosolyunkban,
s tisztán csobogó verseinkben...