| |
NAPKEMENCE
Ó, távoli nyarak,
tarlóktól megsebzett, mezítlábas évek,
ma is megcsendül szívemben az ének,
ha a szélben felém suhogó gabonamezők
gőzölgő, kiszikkadt aratói között,
képzeletem végtelenbe táruló tájaiból
elém idézem Őket,
korán, félárván nehéz munkába tört
marokszedő anyámat,
s előtte lépkedő szikár nagyapámat,
egy fészekaljnyi éhes gyermek apját,
aki jól megfent, éles kaszájával
évről-évre megszegte egykor itt,
e rézgálic-kék gyöngyösalji ég,
feléjük nyújtott barna kenyerét...
Ó, nyári ég, embert próbáló gabonamezők,
s aratógépektől felzsongó vidék,
éhünket eloltó jó ízekre vágyva,
íme úgy nézek fel ma is a Napra,
mely ránk gomolygó felhőkbe merül,
mint egy hatalmas égi pékkemence,
izzó parazsára,
melyben álmaink szép ígéreteként,
megvert és áldott életünk
friss kenyere sül.
Heves-Bernáthegy, 1988
|
|
