-előző- -tartalom-
 

FEJEK, FORRÁSOK

A nagy, ősz fej,

- mely a bőrülés támlájának dőlve,
a kanyargó vonat ablakán át
hunyorgó szemmel bámult ki a tájba-
egy kiszikkadt, öreg parasztember
durván megformált koponyája volt,
mely mohos sziklaként lebegett,
napperzselte, vastag nyaka felett,
ám amikor az őszfejű öreg,
szokatlanul mély, különösen árnyalt
halk hangján megszólalt, .
s mellette ülő ráncos asszonyával
"arany mozsárban" tördelve a csendet,
szépen, ízesen beszélgetni kezdet
a rájuk váró tengernyi munkáról,
a fülledt fülke váratlanul megtelt
a palóctáj nyári illatával,
s a kókadtan, jobbra-balra ringó
"városi fejek",
mint friss vízre szomjas napraforgók
oly önfeledten csodálkoztak rá a
természetes belső ragyogástól
megszépülő "szürke" koponyákra
s a két öreg cserepes ajkáról
aláhulló szavak dallamára,
mint kősziklás dombok mélységéből
csörgedező két tiszta forrásra...

1987