NEMZEDÉKEK
1.
A nagyapám vén tölgyfa volt:
kint élt a mezők tenyerén,
s holtáig szelekkel dacolt.
A rossz kis ház, a faluszél
réges-rég szerte hullt,
ám mégse hidd, hogy holt
a múlt:
nagyapám - bennem él.
És nem csak Ő. Ki tudja hány.
földbe elmerült nemzedék
folytatja bennünk életét?
A föld, a gyár, az ifjúság,
minden őket idézi meg,
a véneket, - kiknek porló csontja felett
várossá nő a faluszél...
2.
Ha zúg a szél erdőn, folyón,
s ha átoson a városon,
átmelegít a jó öreg,
apám apja - a nagyapám,
ki bennem él:
arcomra írja mosolyát,
s mint megújult szép tölgyfaág,
majd a fiamban él
tovább...
