Versek

KÉK PARABOLÁK VÁNDORA

1.
Kék parabolák vándora vagyok,

ember, akiben vihar kavarog,

ember, kit minden a Földhöz kötöz,

a tél, a nyár, a tavasz és az ősz,-

de már Neander gyilkos tájain

sziklák hegyére vittek vágyaim,

szárazság, láz és fagy baltája ölt,

ezernyi gond és háború gyötört,

mégsem torpanhattam meg soha: erőm,

egyre tovább űz, fel a végtelenbe,

hogy porba lökve minden láncot, önkényt,

diadalra juttassam a Törvényt:

nagy álmomat, a békét és a rendet,

a józan észt, a munkát és szerelmet,

hogy lent a földön s túl e földi téren,

egy Határtalan Új Hazát

teremtsek...

2.
Égi ösvények, végtelen utak,

szép, merész-ívű hajtűkanyarok,

kék parabolák vándora vagyok.

Hogy mennyi tüskés tájat kell bejárnom,

míg csillaghazám földjét megtalálom?

Nem tudom még. De eljön majd a nap,

mikor levetve szűk bakancsomat,

- s mi rátapadt, évezredek sarát

ha fáradtan is, Célhoz érkezem,

s friss, vidám tüzet lobbantva az éjnek,

eloltva kínzó éhemet és szomjamat,

szabad vándorlegény,

végre boldogan, jót nyújtózkodom

Örök-Anyám, a Mindenség ölén.