-előző- -tartalom-
 

A FÖLD FIA

Állok a világ peremén,

töröm Grönland jegét,
s mosom, mint toprongyos legény,
hajók fedélzetét...
Kipróbálom erőimet
mint cet- és gyöngyhalász,
pytonként ölel a hideg,
s perzsel a sárgaláz.
Verem a vasat Csepelen,
mint füstölgö kovács,
s függök villogó szegeken,
mint hajdanán az Ács.
Valami űzött s egyre űz,
új s új célok fele,
magasra csapok mint a tűz,
s futok völgyekbe le,-
Sok-sok keserves éven át,
mint merengő diák,
tanultam bonctant, fizikát
és geometriát,
egyszerre vagyok orvos és
felszisszenő beteg,
dobál dübörgő vízesés
és dühödt fergeteg,
málló könyvekhez visz a hit
száraz pusztákon át
keresem Bábel romjait,
lét és nemlét okát,
A Célt, a Célt, mindig a Célt .
akarom látni, jaj,
s elém magasul száz "miért"?
roppant falaival.
Hosszú beretva éleken
mezítláb járok én,
szikrázik szívem és eszem,
konok vagyok
s kemény.
Látni akarom Dél egét,
ölelni lányait,
érezni mások életét,
kínját és vágyait,
tudni akarom mennyit ér
e tántorgó világ?
Parazsat szítok, mint a szél,
suhogok mint
az ág.
Vergődő móló vagyok és
nagy, nyugtalan
folyó,
szíveken csírázó vetés,
morajló Földgolyó,
mert látom már, hogy semmi más,
e küzdelem a cél
mely mindig új mélységbe ás
a küzdő emberért,
s a küzdő, tiszta emberért
dalolni kezdek én,
telezúgva a hűvös éjt,
hazám fedélzetén,
éj s nappalok hulláma ver,
homály és napsugár,
s szívem udvarán táncra kel
az élet és halál.
Mint pattogó kis rozsszemek,
nagy, parázsló szitán,
úgy szálltok-hulltok emberek
énekem ritmusán.
Ó, szép, de zord is ez a tánc,
a sápadt Hold körül:
a Föld homloka csupa ránc,
árnyékunk rávetül,
Gond és Öröm dobál, emel,
tengerek habja mos,
az életért leszek ha kell
suhanó űrhajós!
Mert engem is kisértenek
a fátylas csillagok,
de emberek, én, emberek
a Föld fia vagyok!
A Föld, e zúzott homlokú
kis Föld az én anyám:
ne ölje többé háború!
Őérte zúg a szám,
Őérte vívom harcaim,
konok kovácslegény,
érte táncolnak lábaim
a sarktájak jegén,
őérte emelek kaszát
és tollat, hogyha kell,
betöröm az ég ablakát
s szállok a Marsba fel,
de itt dől el, hogy szellemem,
győz vagy halálba dönt,
fél percre sem feledhetem .
hogy éltetőm: a Föld!
Csak Ő, a Föld, hol lelkemet
tűz és hamu veri,
itt kell mielőbb, emberek
rendet teremteni:
Itt! Ahol íme, kőkemény
bakancsunk csupa sár,
hogy el ne essünk a Remény,
a Tér kapuinál!