VAJÚDIK A FÖLD
Hidd el ember,
nagy, széles ajtót, tágas ablakot,
csak önmagadból tárhatsz a jövőbe,
a holnapi tájba,
úgy építsd hát be magadat a kőbe,
házad falába,
hogy akármikor kiléphess belőle,
hazánk, világunk, sorsunk udvarába,
hol boldogságod megteremtheted.
Nos, érts hát szót az éggel, ha lehet,
de ne várjál se kegyre, se csodára,
mert tudnod kell, hogy csodát senki más,
csak te magad tehetsz.
Tégy hát csodát! Gőg nélkül. Szépen,
öltsd fel magadra útjaid porát,
s tarisznyádban a Hajnal Kenyerével,
járd be a mezőket, járd be a határt,
s végezd a munkádat becsülettel:
fordulj szembe a böjti szelekkel,
s hogy ne éhezzen és ne szomjazzon az ember,
se fűszál, se állat, se égi madár,
fakasszál tiszta, édes-hűs forrást
sajogó tenyeredből,
s válj termő, gyümölcsös fává,
érett kalásszá magad is,
sivár pusztáid s hegyeid fölött,
hiszen a jövőt
nem messzi-messzi ködös századok
küldik elénk,
de elménk és szívünk mélységei rejtik,
mint élő kis Napot, magot, magzatot,
s csak rajtunk múlik, hogy megszüljük-e
vagy elvetéljük Őt?
2.
Nézd, vajúdik a Föld,
de míg körülötte az Apokalipszis
négy vad lovasa dübörög
és véres, szennyes habokat vet rá a víz,-
s míg a Halál jeges-tüzes árnyéka
suhog át a meg-meg roppanó egeken,
Ő kínban és gyönyörben
lassan-lassan újjászüli bennünk
és általunk önmagát
hogy a Holnapi Föld, a világ
ne üszkös ág,
de a Bölcsesség és a Szerelem,
gyönyörű emberi földje legyen!
1980 
